feltörekvő régiók helyzete
A kiégés össztársadalmi és gazdasági jelenlétének mérése, illetve a gazdasági-üzleti hatások megbecsülése és összegzése régóta foglalkoztatja a szakirodalmat. A kvantifikációt, illetve a foglalkozási csoportok és országok, régiók közti összevetéseket többek között a burnout jelenség tág köre, a kiváltó okok, a mentális állapotok és a személyiségre gyakorolt hatások heterogenitása, valamint az individuális, szervezeti és környezeti faktorok együttes jelenléte, illetve mindezek szétválasztása teszi rendkívül nehézzé.
A kiégés jelenségét közgondolkodás rendszerint tipikus „első világbeli problémának” tartja, azaz mindenekelőtt a fejlett nyugati országokban jelentkező társadalmi, gazdasági folyamatok, és mentalitásbeli átalakulások eredményének tűnik a jelenség. Ugyanakkor egyre több kutatás utal arra, hogy a fejlődő országok társadalmait is intenzíven sújtja burnout problematika. A feltörekvő országokban mindenekelőtt az intenzív népességnövekedési és urbanizációs tendenciák, a hagyományos családmodellek gyors átalakulása, a munkaügyi deregularizációk, a munkavállalók kiszolgáltatottsága és kizsákmányolása, a szociális, egészségügyi és mentálhigiénés ellátórendszerek és a nyugdíjrendszerek fejletlensége, a nők elnyomott helyzete, valamint az egészségtelen lakókörnyezet és életmód jelölhető meg a jelenség főbb okai között.[1]
Az utóbbi években a kutatók kiemelten vizsgálták Afrikában többek között a malawi,[2] nigériai[3] és dél-afrikai[4] egészségügyi dolgozók kiégési helyzetét. Malawiban például az egészségügyi dolgozók 70 százalékánál jelentkezett a burnout jelenség, és gyakorlatilag minden országban a túlzottan feszített munkatempóval, az óriási szakemberhiánnyal, a rossz fizetéssel és az elégtelen munkakörülményekkel volt összefüggésben a kiégés elterjedtsége.
Dél-Amerikában egyértelműen Brazília vonatkozásában áll rendelkezésre a legtöbb kiégés-kutatás. Sao Paulo-i kórházakban végzett vizsgálatok körülbelül 25%-35%-os kiégési rátát mutattak ki az egészségügyi dolgozók körében, és magas volt a különböző mentális problémákkal küzdő (43%), illetve az érzelmi kimerülés jeleit mutató munkavállalók (70%) aránya is. Az okok között gyakran szerepelt a rosszul megfizetett túlórák nagy mennyisége és a rossz munkakörülmények.[5] Batista és szerzőtársainak 2010-es kutatásai az észak-kelet brazíliai Joao Pessoa városának tanárait vizsgálva a pedagógusok 34%-ánál mutatott ki komoly érzelmi kimerülést és 43%-ánál szakmai motiválatlanságot.[6] Magas kiégési rátákat mértek Correa és szerzőtársai a kolumbiai egyetemi tanárok,[7] illetve Waldman és szerzőtársainak kutatásai az argentin rezidensek és egészségügyi szakdolgozók körében.[8]
Több szempontból is érdekesek az ázsiai országokban végzett kutatások eredményei, főleg annak fényében, hogy a nyugati ember hajlamos ezekre a társadalmakra úgy tekinteni, mint amelyek extrém nagy munkabírással és kiemelkedő monotónia-tűréssel rendelkeznek. Mindemellett természetesen ezek az országok sem mentesek a kiégés okozta problémáktól, az elmúlt években számos kutatás erősítette meg a munkahelyi problémák, a depresszió, a rossz fizikai állapot és a kiégés közti kapcsolatokat. Lim és szerzőtársainak Szingapúrban végzett vizsgálatai[9] szerint a kiégési ráta a kórházak sürgősségi osztályain dolgozó szakdolgozók körében volt a legmagasabb. A dolgozók bevallása szerint a legstresszesebb szituációk a betegekkel való kapcsolattartás nehézségeivel, illetve a kollegiális konfliktusokkal voltak összefüggésben. Ezen túl növelte a kiégés valószínűségét annak az érzete is, hogy a szakdolgozókat nem vonják be az intézményes döntési folyamatokba. Bagajaav és szerzőtársainak 2011-es mongóliai kutatásai[10] arra az eredményre jutottak, hogy a nagy munkateher és az alacsony fizetések okozta munkahelyi kiégés egyre nagyobb problémát jelent az ország egészségügyi rendszerében, és különösen magas a kiégési ráta a női orvosok és szakdolgozók körében.
Demir és szerzőtársai[11] a török gyermekegészségügyben dolgozó ápolóknál, Lagerström és szerzőtársai[12] pedig az iráni ápolók körében mértek kiemelkedően magas kiégési rátákat. Érdekes módon mindkét országban végzett vizsgálat kimutatta, hogy a szakmai kiégés közvetlen összefüggésben van a munkahelyi feladatok és a családi kötelezettségek közti feszültséggel, amely valószínűleg részben a két iszlám társadalom konzervativizmusával, és a női emancipáció relatív elmaradottságával hozható összefüggésbe. Szaúd-Arábiában különösen a bevándorolt egészségügyi szakdolgozói munkaerőt sújtják a kiégés tünetei. A javarészt más muzulmán országokból érkező ápolók általában egyébként is rosszabb egzisztenciális helyzetben vannak, amelyet súlyosbít az erősen hierarchizált szaúdi társadalom tradicionalizmusa, és a jellemzően magasabb pozíciókat birtokló helyiek hozzáállása. Al-Turki és kutatótársainak 2010-es vizsgálódásai szerint[13] az ország szakdolgozói között körülbelül 42%-os volt a deperszonalizálódás jelensége, a munkaerő 45%-a komoly érzelmi kimerülésről, 71%-a pedig a személyes motiváció hiányáról számolt be. A kiégés lényegesen magasabb arányban sújtja a bevándorolt egészségügyi munkaerőt, mint a szaúdi származásúakat, mivel előbbiek általában rosszabb munkahelyi elbánásban részesülnek.
4. A kiégés gazdaságtana: fizikai, mentális és financiális jellegű költségek
A munkahelyi/szakmai kiégés komoly fizikális, mentális, és ezeken keresztül financiális és gazdasági jellegű költségekkel jár. A kiégésnek rengeteg negatív pszichikai, fiziológiai, kognitív és viselkedésbeli tünete van, amelyek előbb-utóbb valamilyen formában egészségügyi problémaként és természetesen egészségügyi költségekként jelentkeznek. A kiégéssel összefüggésbe hozható mentális (depresszió, szorongás), vagy fizikai jellegű (kardiovaszkuláris, reumatológiai, emésztési) problémák a betegszabadságokon és a korai nyugdíjazáson keresztül kieső munkaidő legfőbb okai között szerepelnek. Egyértelműen megállapítható kapcsolat mutatkozik a nagyfokú és folyamatos szakmai/munkahelyi stressz, illetve a mentális jellegű problémák egész sora között. A szakmai nehézségek, illetve az ezekkel összefüggésben jelentkező kiégés szorongáshoz, alkoholizmushoz, gyógyszerfüggőséghez vagy egyéb szer-addikciókhoz, családi problémákhoz, szuicid és egyéb önpusztító hajlamok megjelenéséhez vezethetnek.
Az utóbbi két évtizedben számos tanulmány igazolta, hogy a magasabb kiégési potenciállal bíró szakmákban sajnos szignifikánsan magasabb a legkülönfélébb devianciák aránya, mint a népesség egyéb szegmenseiben. Rollman és szerzőtársainak (1997) amerikai pszichiáterek körében végzett vizsgálatai[14] kiugróan magas válási rátákat mutattak. Frank és szerzőtársainak (2000) mindenképpen aggodalomra okot adó adatai szerint az amerikai férfi orvosok öngyilkossági rátája körülbelül 1,5-3,8-szor magasabb, mint az egyéb szakmák körében mérhető arány.[15] Wallace és szerzőtársai (2009) pedig arra figyelmeztetnek, hogy a brit orvosok kardiovaszkuláris eredetű mortalitása lényegesen magasabb, mint a népesség egésze kapcsán mérhető értékek, illetve az orvosok nagyságrendileg 8-12%-a küzd valamilyen szerabúzussal.[16]
A krónikus fizikai és mentális problémákkal küzdő munkaerő aránya az egyébként is gyorsan elöregedő európai társadalmakban folyamatosan nő, és egyre komolyabb gazdasági károkat okoz a fejlett országokban. A krónikus problémákkal sújtott munkaerő sokkal kisebb mértékben, illetve lényegesen gyengébb hatékonysággal képes részt venni és teljesíteni a munkaerőpiacon, mint az egészséges populációk. A nyugati országokban a krónikus betegek munkanélküliségi aránya kétszer-háromszor olyan magas, mint az egészséges populáció körében mért érékek, miközben a szakmai kiégés a krónikus problémák egyik fontos előidézőjének tekinthető. Mindez tehát egyfajta ördögi körhöz vezet, hiszen a nyugdíjazás előtt kiégő munkavállalók a krónikus mentális és fizikai jellegű problémák megjelenése és gyorsan romló egészségügyi állapotuk miatt még inkább marginalizálódnak a munkaerőpiacon.[17]
Bár az egészségügyi okokból való munkahelyi távolmaradás egy rendkívül összetett jelenség, amelynek számos kiváltó oka van (tágabb társadalmi és munkaszervezési körülmények, egyéni habitusok, és túlélési stratégiák), a megfelelő metodológiai eljárások segítségével meglehetősen robosztus kapcsolat állapítható meg a szakmai kiégés és a betegszabadságon töltött idő emelkedése között. Ugyanakkor mivel a munkahelyi távolmaradás okai nagyon heterogének, a kauzális kapcsolat megállapítása a burnout jelenség, valamint a betegszabadságok között korántsem magától értetődő feladat, mivel a kutatásoknak ki kell szűrniük a távolmaradás egyéb, nem burnout-jellegű okait.[18]
A kiégés és a munkahelyi távolmaradás közti összefüggéseket kutató vizsgálatok számos kevésbé nyilvánvaló, de igen fontos kapcsolatra mutatnak rá. Számos tanulmány utal arra, hogy a kiégés különböző aspektusainak egészségi korrelátumai is különbözőek. Az emocionális energiavesztés több teoretikus megközelítésének központi eleme, mely a major depresszív zavar egyik kritériuma.[19] Az emocionális kimerülés növeli a szorongásérzést, és csökkenti a megküzdési képességeket. Az emocionális kimerülés nemcsak az állapot-, de a vonásszorongást[20] is bejósolja.[21] A Finnish Health 2000 elnevezésű vizsgálat szerint a kiégés megbízható, kortól, családi állapottól, szocioökonómiai státustól független előrejelzője a kardiovaszkuláris megbetegedéseknek.[22] A metabolikus szindrómára jellemző diszlipidémiát, illetve magas vércukorszintet Melamed és munkatársai (2006) hozták összefüggésbe a kiégés mértékével.[23] A kiégés magas szintje más tünetekkel és betegségekkel is összefüggést mutat. Bejósolja olyan közönséges vírustörzsek szervezetben való megjelenését, melyek influenzát vagy felső légúti megbetegedéseket okoznak. Negatív hatással van az ondó minőségére, így férfimeddőségi problémákhoz vezethet, valamint kihat az alvási elégtelenségre is.[24]
A kiégésnek köszönhetően leromolhat az egyén általános ellenálló-képessége, amelynek következtében hajlamos lesz különböző nem krónikus jellegű, de tartós betegségszerű állapotok kifejlesztésére (például elhúzódó megfázások, allergiás tünetegyüttesek, gyakori emésztési panaszok). Mohren és szerzőtársainak nagymintás (12.400 fős) dániai kutatásai arra mutattak rá, hogy a magukat kiégettnek érző munkavállalók között szignifikánsan megnövekedett a gyomorproblémával és az elhúzódó meghűléses tünetekkel orvoshoz fordulók számaránya.[25]
A burnout kialakult betegségek és tünetek megjelenése nélkül is okozhat munkahelyi távolmaradást. Ebben az esetben a kiégett egyén azért nem akar/képes munkát végezni, mert kimerült, és hosszas feltöltődésre, energia-visszanyerésre van szüksége a krónikus fáradtságérzet miatt, amit többek között a munkája kapcsán érzett megcsömörlés okoz. Croon és szerzőtársai (2006) szerint a kimerülés tünetei nagyobb mértékben jelentkeznek olyan munkakörökben, amelyekben a munkaidő beosztása erősen kötött, a koncentráció folyamatosan intenzív, és az egyénnek relatíve kevés beleszólása van a munkateher elosztásába és a munkaidő alakításába, mindez pedig akadályozza azt, hogy az alkalmazott megfelelően kipihenje magát.[26]
Borritz és szerzőtársai (2006) Dániában vizsgálták átfogóan a Coppenhagen Burnout Inventory (CBI) alapján skálázott kiégési ráták és a munkahelyi távolmaradás közti összefüggéseket. A kutatók arra jutottak, hogy a távolmaradást okozó egyéb tényezők kiszűrése után az alacsonyabb burnout-értékeket produkáló munkavállalók körében évi átlag 5,4 nap, míg a legmagasabb kiégési-mutatókkal bíró egyének között átlag 16,6 nap távolmaradás volt közvetlenül a kiégés rovására írható. A szerzők szerint a kiégési-mutatók, illetve a távolmaradási időtartamok (mind a távolmaradások hossza, mind a betegszabadságon töltött napok összesített száma) lényegében együtt mozognak, azaz a magasabb kiégési-ráta növeli a betegszabadságon töltött időtartamot. A statisztikák alapján valószínűsíthető továbbá az is, hogy a krónikus kiégettség-érzet inkább a távolmaradások hosszát, mint a távolmaradási periódusok számát növeli meg. Érdemes megjegyezni, hogy a hosszabb ideig tartó betegszabadságok általában jobban megnehezítik a munkába való visszatérést, mint a rövidebb és jobban szétaprózott távolmaradások. Ebből a szempontból a kiégéssel kapcsolatba hozható hosszabb kihagyások növelik a munkavállaló kiszolgáltatottságát, és még tovább csökkenthetik a munkahelyi teljesítményt.
Ahola és szerzőtársainak finnországi kutatásai[27] a kiégés és a korai (rokkant)nyugdíjazás közti összefüggéseket vizsgálták. A súlyos kiégéssel küzdő munkavállalók között 15%-os, míg a jelenséget nem tapasztaló alkalmazottak körében 5% alatti a rokkantnyugdíjazási ráta, tehát a burnout korai jelentkezése nagy valószínűséggel jelzi előre a rossz egészségügyi, mentális állapot miatti korai nyugdíjazást. A szerzők a kiégés jelenségének az érzelmi kimerülési, kiábrándulási aspektusára koncentráltak, amennyiben leginkább a súlyos kimerülés tapasztalása jelezte előre a korai nyugdíjazást. Az is fontos belátását képezi a kutatásnak, hogy a burnout korai megjelenése jellemzően akkor jelezte előre a korai nyugdíjazást, ha a munkavállaló valamilyen krónikus megbetegedéssel is küzdött. Ezt az összefüggést számos korábbi tanulmány is megerősítette, miszerint egy-egy krónikus megbetegedésnek a szubklinikai jelenléte már önmagában is elősegíti és/vagy súlyosbítja a kiégés érzését, illetve hogy a kiégés okozhat krónikus jellegű állapotokat.
A munkahelyi kiégés és az ezzel kapcsolatos mentális problémák a munkahelyi távolmaradás, a korai nyugdíjazás, az egészségügyi állapot leromlásának és a szakmai produktivitás csökkenésének a legfőbb okai. A munkahelyi depresszióval küzdő alkalmazottaknak a teljesítménye leromlik, szakmai elhivatottságuk és igényességük csökken, egyre többet hibáznak a napi tevékenységük közben. A kiégett munkavállalók negatív hozzáállása könnyen átragadhat a kollégákra is, ami egy burnout-spirált indíthat el a munkahelyen, különösen az olyan közegekben, ahol gyakori az interakció a munkavállalók között (például tantestületek, kórházi osztályok).[28]
A kiégett munkavállalók közvetlen költségeit a foglalkoztató a távolmaradás, a megüresedés, a lecsökkent termelékenység, illetve az új munkavállalók toborzása, adminisztrálása és betanítása kapcsán fizeti meg. A kiégés közvetett költségei mindenekelőtt a munkaerő instabilitásában, a nem-kiégett kollégákra gyakorolt negatív hatásokban, a rossz munkahelyi hangulatban, a nem-kiégett kollégákra háruló munkatöbbletben és a szervezethez/intézményhez való lojalitás csökkenésében jelentkeznek.[29]
A munkavállalók rossz egészségügyi állapota és a mentális/fizikai problémák miatt lecsökkenő termelékenység a WHO becslései szerint körülbelül 4-5%-kal csökkenti a globális GNP-t. Bár konkrétan a burnout jelenséghez köthető gazdasági károk megbecsülése nehéz feladat, bizonyos közelítő számítások a rendelkezésünkre álnak. A Canadian Policy Research Network például a 2000-es évek elején évi 3,5 milliárd dollárra becsülte a kanadai munkavállalók kiégésével és munkahelyi távolmaradásával kapcsolatba hozható szervezeti többletköltségeket.[30] McConnell 2010-es adatai[31] szerint Ausztráliában körülbelül másfélmillió munkavállalót érint a kiégés valamilyen formája, amely évente minden alkalmazott után több mint 8.000 dolláros többletköltséget jelent a munkaadónak. Hollandiai adatok szerint a kiégés és a munkahelyi stressz az ország gazdaságának évente 4 milliárd euró többletkiadást okoz a kiesett munkaerő és munkaidő pótlásán keresztül (ami a holland GNP körülbelül 1,5%-a).
[1] Houtman (2007): Raising awareness of stress at work in developing countries: A modern hazard in a traditional working environment: Advice to employers and worker representatives. Geneva : World Health Organization
[2] Thorsen et al (2011): High rates of burnout among maternal health staff at a referralhospitalin Malawi: A cross-sectional study. Bio Med Central Nursing, 23 , 9
[3] Ndetei et al. (2008): Burnout in staff working at the Mathari psychiatric hospital. African Journal of Psychiatry, 11 , 199–203
[4]Thomas, Valli (2006): Levels of occupational stress in doctors working in a South African public-sector hospital. South African Medical Journal , 96 , 1162–1168
[5]de Moreira, et al (2009): Prevalence of burnout syndrome in nursing staff in a large hospital insouth of Brazil. Cadernos de Saúde Pública, 25 , 1559–1568.
[6]Batista et al (2010)_ Prevalence of Burnout Syndrome and sociodemographic and workfactors of elementary educationteachers of the City of João Pessoa. Revista Brasileira de Epidemiologia, 13 , 502–512.
[7]Correa et al (2010): Burnout syndrome in teachers from two universities in Popayán, Colombia. Revista de Salud Pública, 12 , 589–598.
[8]Waldman et al (2009): Burnout, perceived stress, and depression among cardiology residents in Argentina. Academic Psychiatry, 33 , 296–301
[9] Lim et al (2010): Stress and coping in Singaporean nurses: a literature review. Nursing & Health Sciences , 12 , 251–258.
[10] Bagaajav et al (2011): Burnout and job stress among Mongolian doctors and nurses. Industrial Health, 49, 582–588.
[11] Demir et al (2003): Investigation of factors in fl uencing burnout levels in the professional and private lives of nurses. International Journal of Nursing Studies, 40 , 807–827
[12] Lagerström et al (2010): Striving for balance between family and work demands among Iranian nurses. Nursing Science Quarterly, 23 , 166–172
[13] Al-Turki et al. (2010): Burnout syndrome among multinational nurses working in Saudi Arabia. Annals of African Medicine, 9 , 226–229.
[14] Rollman (1997): Medical specialty and the incidence of divorce. The New England Journal of Medicine
[15] Frank (2000): Mortality rates and causes among U.S. physicians. American Journal of Preventive Medicine, 19, 155–159
[16] Wallace et al (2009): Physician wellness: A missing quality indicator. Lancet, 14(374)
[17] Detaille et al (2009): Common prognostic factors of work disability among employees with a chronic somatic disease: a systematic review of cohort studies. Scand J Work Environ Health; 35(4)
[18] Borritz et al (2006)
[19] Shirom, 2009: Burnout and health: Expanding our knowledge. Stress & Health, 25, 281—285.
[20] A szakirodalom különbséget tesz az ún. állapotszorongás (state anxiety) és a vonásszorongás (trait anxiety) között. Az állapotszorongás kiváltásában konkrét stimulus vagy szituáció játszik szerepet és rövid ideig észlelhető, míg a vonásszorongás közel állandó intenzitással jelenlévő, számos helyzetben megfigyelhető jelenség.
[21] Shirom 2005 et al (2005): Burnout, mental and physical health: A review of the evidence and proposed explanatory model. International Review of Industrial and Organisational Psychology, 20, 269—309.
[22] Ahola et al 2006: Burnout in general population. Results from the Finnish Health 2000 Study. Social Psychiatry and Psychiatric Epidemiology, 41(1), 11—17; Melamed et al (2006): Burnout and risk of cardiovascular disease, evidence, possible casual paths and promising research directions. Psychological Bulletin, 132(3), 327—353.
[23] Melamed et al 2006 Burnout and risk of cardiovascular disease: evidence, possible causal paths, and promising research directions
[24] Melamed 2006b
[25] Mohren et al (2003): Common infections and the role of burnout in a Dutch working population. J Psychosom Res; 55:201–8.
[26] Croon (2002): Need for recovery after work predicts sickness absence. A 2-year prospective cohort study in truck drivers. J Psychosom Res; (55):331–9
[27] Ahola et al (2009) Occupational burnout and chronic work disability: An eight-year cohort study on pensioning among Finnish forest industry workers. Journal of Affective Disorders 115
[28] Tennant (2001): Work-related stress and depressive disorders. J Psychosom Res. 51(5):
[29] Carod-Artal, Vázquez-Cabrera (2013): Burnout Syndrome in an International Setting. in: Bährer-Kohler S. (eds) Burnout for Experts. Springer, Boston, MA
[30] Williams, Normand (2003): Stress at work, Canadian Social Trends, Fall 2003, no. 70
[31] McConnell (2010): Do you know the true fi nancial cost of staff burnout, high stress and low morale in the workplace? PRLOG Global Press Release Distribution.
