Svédországban mind a kiégés jelenségével foglalkozó szakértők, mind maga az ellátórendszer régóta kiemelt figyelmet fordít a szakdolgozói kiégésre. Petersen és szerzőtársai 2002-es nagymintás kutatásukban (n=3.719 fő) mérték egy adott svéd megye egészségügyi szakdolgozóinak kiégettségét.[1] A kutatók azt vizsgálták, hogy milyen összefüggések vannak a kiégés, illetve a betegszabadságok, illetve a betegen történő munkavégzés és a túlórázás kapcsán. A kiégett ápolók között mind a betegszabadságok mennyisége, mind a betegen történő munkavégzés és a túlórázás mennyisége nagyobb volt, mint a nem-kiégett szakemberek körében.
A vizsgálatok során a svéd kutatók az OLBI kiégés-skálázást felhasználva négy célcsoportot azonosítottak, az alábbi értékekkel (3.719 vizsgált ápoló kapcsán):
- alacsony kimerültség és alacsony munkától való elszakadás érzés (nem-kiégett kontrollcsoport): 1.302 fő
- alacsony kimerültség és erős munkától való elszakadás érzés (elszakadt csoport): 469 fő
- erős kimerültség és alacsony munkától való elszakadás érzés (kimerült csoport): 697 fő
- erős kimerültség és erős munkától való elszakadás érzés (kiégett csoport): 1.251 fő
A legmagasabb betegszabadságolási arány egyértelműen a kiégett és a kimerült csoportokban volt mérhető (13,8%, illetve 11,6%). A betegen történő munkavégzés lényegesen magasabb volt a kiégett és a kimerült csoportokban (59,2%, illetve 56,3%), mint a kontrollcsoportban (26%). A munkától elszakadt és a nem-kiégett csoportokban nagyjából hasonló jelenléti mintázatot mutattak a résztvevők, mindkét csoportban alacsony volt a betegség miatt távolmaradás, illetve a betegen való munkavégzés. Érdekes módon a kimerült csoportban lényegesen nagyobb volt a túlórázások aránya (41%), a munkától elszakadt csoportban ez a szám mindössze 10% volt. A szerzők által lefolytatott Wilk-féle lineáris diszkriminancia-analízis[2] szerint a kialakított négy csoport markánsan megkülönböztethető egymástól, ami azt jelenti, hogy az alkalmazott tipológia jól megragadta a különböző kiégési mintázatokat (lásd 5. ábra, ahol a négy csoport megfelelően nagy távolságokra helyezkedik el egymástól egy derékszögű koordinátarendszerben ábrázolva).
5. ábra: A négy csoport pregnáns elkülönülése egymástól egy derékszögű koordinátarendszerben szemléltetve
forrás: Pettersen (2008)
Ez a gyakorlati szinten természetesen azt is jelenti, hogy a szakdolgozóknál jelentkező kiégési problémák okai, hátterei és kezelési lehetőségeik lényegesen különböznek egymástól. Más magatartásokat mutat egy inkább a munkájától elszakadt ápoló, mint egy inkább emocionálisan kimerült munkavállaló. A kiégett és a nem-kiégett csoportot mindenekelőtt a munkahelyi erőforrások struktúrája különböztette meg egymástól, vagyis hogy egy-egy intézményben milyen mentalitású és hozzáállású volt a kórházi vezetés, milyen volt a hangulat és a társas dinamika a munkahelyen, milyen döntési köröket élveztek a nővérek, mennyi támogatást kaptak egymástól és a feletteseiktől, stb.. A kiégett és a nem-kiégett munkavállalói csoportok között inkább ezek a fentebbi tényezők, mintsem a szakmai követelmények és elvárások okozták a különbséget. Érdekes módon a szakmai követelmények és elvárások jelentette nyomás érzékelése okozta a fő különbséget az érzelmileg kimerült és a munkájától elszakadt csoport tagjai között, amennyiben a kimerült szakdolgozók kimerültsége összefüggést mutatott a nagyobb leterheltséggel és a túlórázások nagyobb mértékével.
A betegség miatt távolmaradás, illetve a betegen végzett munka magas előfordulást mutatott a kiégett és a kimerült szakdolgozók csoportjaiban. A szakmától elszakadt, illetve a nem-kiégett csoportban mindkét mutató alacsony volt. A burnout, illetve a kimerült csoportban mért gyakori betegen történő munkavégzés egyrészt jelentheti azt, hogy ezeknek a csoportoknak alapvetően leromlott az egészségi állapota, ugyanakkor valószínűleg túl gyakorinak ítélnék a szükséges betegszabadságok kivételét, ezért betegen is bejárnak dolgozni. Másrészt ezzel összefüggésben az is valószínűsíthető, hogy a szakdolgozók nem engedhetik meg maguknak azokat a gyakori jövedelemkieséseseket, amelyek a kivett táppénzek miatt érintenék őket.
A munkájuktól elszakadt ápolók csoportjának tagjai jellemzően alacsony szakmai követelményekről, a kapacitásaik kihasználatlanságáról, vagy rossz irányú felhasználásáról, és a rendelkezésükre álló munkahelyi erőforrások korlátozott elérhetőségéről számoltak be. Mivel ez a munkavállalói csoport általában úgy érzi, hogy a rendszer nem használja ki megfelelően a személyes kapacitásaikat és szakértelmüket, a napi rutintól való eltávolodás egy alkalmazkodási/védekezési stratégia, amely magatartás viszont egyszerre vezet frusztrációhoz, szakmai kudarcokhoz, illetve a motiváció és a lojalitás gyengüléséhez.
Az elszakadt csoporttal szemben a kimerült csoport általában nehezen teljesíthető szakmai követelményekről és a vezetői támogatás hiányáról számoltak be. Az érzelmi kimerülést ebben a csoportban tehát a túl nagy munkateher, a folyamatosan magas terhelés és a szakmai felelősség tudata okozza. A kimerült munkavállalóknál a lényegi kérdést igazából az jelenti, hogy az egyének hogyan tűrik és kezelik a magasszintű munkahelyi stresszt, és hogy ez a tartósan kialakuló feszített-lefáradt állapot átalakul-e kiégéssé, vagy sem.
Ennek kapcsán ugyanis felvethető, hogy a stressz és a kiégés csak utólag, már az úgymond kiégettségi állapotban különíthető el egymástól, hiszen a stresszes állapot nem mindig vezet kiégéshez, és a kiégésnek sem a stressz az egyetlen oka.[3] A kimerült csoport szakmai elkötelezettségét alátámaszthatja az ebben a csoportban mérhető magas túlórázási hajlandóság, amit a túl nagy munkateher éppúgy magyarázhat, mint a szakmai alaposság és elkötelezettség megléte. A kimerült ápolókat továbbá magasabb szakmai felelősségtudat jellemzi, amely többek között abban is megnyilvánul, hogy általában vonakodnak a munkaterhüket másokkal megosztani, ami viszont még leterheltebbé teszi őket.
Érdekes eredményekre jutott Hansen és szerzőtársainak (2008) kutatása,[4] amely a svédországi magán és állami intézményekben vizsgálta a szakdolgozók kiégését. Az 1990-es évek közepén Svédország jelentős mértékű egészségügyi privatizációt hajtott végre, mindenekelőtt a hatékonyságnövelés és az állami kiadások csökkentésének céljából. A jóval kommercializáltabb, folyamatos hatékonyság-kényszerben működő magánkórházakban dolgozó ápolók lényegesen magasabb érzelmi kimerültségi szinteket és munkától való elszakadási mutatókat produkáltak, mint az állami intézmények alkalmazottjai.
A szerzők az alábbi kérdésekkel összevetve mérték a kiégés (érzelmi kimerülés, cinizmus, szakmai eltávolodás) jelenlétét a magán és az állami intézmények szakdolgozói állományai között:
- munkahelyi/szakmai követelmények (munkateher, szakmai jellegű konfliktusok)
- munkahelyi biztonság
- munkahelyi erőforrások, infrastruktúra, döntési autonómia
- szakmai célok egyértelműsége
- kollegiális támogatás
- vezetői támogatás
- szakmai kihívások
- visszajelzések
A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy jóformán minden mutató kapcsán jobban teljesítenek az állami intézmények, mint a magánkórházak, mindössze néhány olyan indikátor volt (például a szakmai célok egyértelműsége, vezetői támogatás), amelyekben a privát intézmények valamennyivel jobb eredményeket értek el. Ez összefüggésben lehet a magánintézmények kisebb és hatékonyabb bürokráciáival. Mindenesetre magánintézmények eredményei nem voltak lényegesen rosszabbak, mint az állami kórházaké, amelynek két magyarázata lehet. Egyrészt valószínű, hogy az utóbbi évtizedek átalakulásainak köszönhetően az állami intézmények működése hasonult a magánkórházakéhoz, másrészt pedig a magánkórházak sok szempontból továbbra is úgy működnek, mint az állami intézmények.
[1] Burnout and physical and mental health among Swedish healthcare workers. International Journal of Stress Management 15(2)
[2] A statisztikában diszkriminancia-analízis azt méri, hogy bizonyos változók alapján kialakított csoportokat mennyire hatékonyan lehet megkülönböztetni egymástól.
[3] A gondolatmenet rekonstruálásához lásd Brill (1984)
[4] Hansen et al (2008): Predicting nurse burnout from demands and resources in three acute care hospitals under different forms of ownership: A cross-sectional questionnaire survey, International Journal of Nursing Studies 46
