Európa
Az egészségügyi szakdolgozók kiégése sajnos általános és egyre komolyabb mértéket öltő jelenség; az egészségügyi dolgozók a kiégés szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb szakmacsoportnak számítanak. A szakdolgozók általában jóval több személyes interakción esnek át munkaidőben, mint például a szakorvosok, feladataik rendkívül szerteágazók, rengeteg konfliktushelyzetet kell megoldaniuk. A szakdolgozók az intézményes döntéshozatali rangsor alján helyezkednek el, ami az erősen hierarchizált egészségügyi ellátórendszerekben rengeteg konfliktust okoz.
A tanulmányunk korábbi részeiben már bemutatott jelenségek mellett mindenképp meg kell említenünk, hogy a szakdolgozói állomány kiégése erősen korrelál az állás-elhagyással, ami sok esetben az egészségügyi rendszerből való teljes kivonulást jelenti. Nyilván nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a súlyos egészségügyi munkaerő-hiánnyal küzdő ellátórendszerekben mekkora problémát jelent az, ha a munkahelyi stressztől és feszültségektől kiégett szakdolgozó-állomány még bőven aktív korban hátat fordít az ellátórendszereknek. Flinkman és szerzőtársainak 2008-as tanulmánya[1] például egyértelmű kapcsolatot mutatott ki a nővérek magas pálya-elhagyási rátája, és a kiégés gyakorisága között. A szakdolgozók elégedetlenségének fő oka a karrierlehetőség hiánya, az alacsony fizetések, a munkahelyi-családi konfliktusok gyakorisága és a műszakba járás kényszere volt.
Flinkman és szerzőtársainak kutatásai szerint a finn nővérek egyre fiatalabb korban égnek ki és hagyják el az egészségügyi pályát, ami különösen problematikus egy rohamosan elöregedő szakmában. Ez összhangban van a tágabb európai tendenciákkal, mivel a fiatalabb szakdolgozók pályaelhagyási hajlandósága mindenhol jóval magasabb, mint az idősebb korosztályoké. Nagyon úgy tűnik, hogy a jelenlegi egészségügyi intézményrendszer nem tud mit kezdeni azzal, hogy a fiatalabb generációk munkahelyről, szakmai karrierről, munkarendről stb. alkotott elképzelései sok szempontból radikálisan különböznek a korábbi generációktól. Az X-generációhoz sorolt munkavállalók (így a szakdolgozók is) jellemzően a munkahely igényeihez igazodva rugalmasabbak, alkalmazkodóbbak és lojálisabbak voltak, illetve a karrierépítést sok szempontból a magánélet elé helyezték. Ezzel szemben a fiatalabb generációk munkavállalói már jóval kisebb lojalitást és rugalmasságot mutatnak mind a munkavállaló, mind például a nagyobb monotónia-igényű munkafolyamatok, vagy éppen egy adott karrier iránti elkötelezettségük szempontjából.[2]
Az európai munkaerő-piaci kutatásokkal foglalkozó SALTSA 2005-ös átfogó NEXT-tanulmánya (nurses early exit study) nemzetközi összehasonlításban is arra mutat rá, hogy a magukat kiégettnek érző, és komolyabb munkahelyi stresszről beszámoló szakdolgozók nagyobb pálya-elhagyási hajlandóságról számolnak be. [3] [4] A nagymintás kérdőív közel 35.000-es mintán vizsgálta az ápolók pályaelhagyási szándékait, a következő alapkérdésre vonatkozó válaszok fényében:
Kérdés: Az elmúlt év folyamán milyen gyakran gondolt Ön arra, hogy elhagyja az ápolói/szakdolgozói pályát?
Lehetséges válaszok: soha; egy évben néhányszor; havonta néhányszor; hetente többször; gyakran
Az akkori adatok szerint a legmagasabb pálya-elhagyási ráta a brit szakdolgozók körében volt mérhető: a vizsgálatba bevont ápolók 7 százaléka naponta, 36 százaléka gyakran gondolt arra, hogy elhagyja a pályát. Magas arányokat mértek még a szakemberek Németországban, és Olaszországban, ahol 21, illetve 18 százalék gondolkozott gyakran a pályaváltáson. A legalacsonyabb pálya-elhagyási hajlandóságot a holland (9%), a belga (10%) nővérek között mérték, de relatíve kevés szlovák (12%), lengyel (12%) és norvég (12%) ápoló akart pályát módosítani (1. táblázat, 1. ábra).
1. táblázat: A pályaelhagyáson havonta többször gondolkozó ápolók aránya az egyes vizsgált országokban
Ország Vizsgált ápolók száma havonta többször pályaelhagyáson gondolkodó ápolók aránya (%)
Belgium 4.257 9,8
Németország 3.565 18,5
Finnország 3.920 14,2
Franciaország 4.989 15,4
Egyesült Királyság 2.578 36,2
Olaszország 5.645 20,7
Norvégia 2.200 11,9
Hollandia 3.660 8,8
Lengyelország 2.787 11,9
Szlovákia 2.679 11,7
1. ábra: A pályaelhagyást fontolgató ápolók aránya országonként (n=34.924 fő)
forrás: Hasselhorn et al (2005)
Hasselhorn és szerzőtársainak (2005) a kutatásai szintén a fiatalabb ápológenerációk magasabb pálya-elhagyási hajlandóságát mérték a 30-34 éves szakdolgozók között. Az idősebb szakemberek pálya-elhagyási kedve lényegesen alacsonyabb volt minden országban, bár kisebb eltérések mutatkoztak például Hollandia vagy az Egyesült Királyság esetében, ahol a 25-30 közti korosztály valamivel kevésbé akart szakmát váltani, mint más országokban (lásd 2. ábra).
2. ábra: A havonta többször pályaelhagyáson gondolkodó szakdolgozók aránya a vizsgált európai országokban
forrás: Hasselhorn et al (2005)
Különösen érdekes megfigyelni, hogy bizonyos szakmai-munkahelyi adottságok és feszültségek, illetve a kiégés hogyan korrellálnak egymással a pályaelhagyási szándékok kapcsán (3. ábra). Hasselhorn és szerzőtársai a NEXT-kutatás keretében 75 németországi kórház esetében vizsgálták 1-5 fokozatú skálákon a munkateher (quantiative demand), a család-munkahely konfliktusok (work-home conflict) a burnout, illetve a kórházi vezetésről (quality of leadership) alkotott vélemény koherenciáját a pályaelhagyási szándékok fényében. Az alacsonyabb pályaelhagyási hajlandóságot mutató intézmények jellemzően mindegyik pszichoszociális és munkahelyi indikátoron jobban szerepeltek, bár természetesen itt is mutatkoznak inkonzisztenciák. Például az ’A’ betűvel jelzett intézményben a szakdolgozók magas szintűnek értékelték a kórházi vezetés tevékenységét, ennek ellenére az összes többi negatív indikátoron magas pontszámaik voltak, és magas volt a pályaelhagyási szándék is a dolgozók körében.
3. ábra: 16 német kórház összevetése az ápolók körében mérhető pályaelhagyási hajlandóság (y-tengely), illetve a munkateher, a család-munka konfliktus, a burnout és a kórházi vezetésről alkotott vélemények függvényében (x-tengely)
forrás: Hasselhorn et al (2005)
Fontos összefüggés mutatkozik abban a tekintetben, hogy a pályaelhagyást komolyan fontolgató ápolók inkább motiváltságból vagy inkább kényszerből akarják elhagyni az adott intézményt, vagy az egész ellátórendszert. A motivált pályaelhagyók jellemzően fiatalabbak, magasabban képzettek, és személyes szakmai fejlődésük elősegítése érdekében hagyják el akár az adott egészségügyi intézményt, akár az állami ellátórendszert, akár az egész szakmát. Ezek a pályaelhagyók a munkaerőpiacra kilépve általában gyorsan megtalálják a számításaikat. A kényszerből pályaelhagyó, idősebb ápolóknál a kilépést inkább a komoly szintre jutott kiégés, illetve az ezzel összefüggésben jelentkező egészségügyi problémák és a lecsökkent munkaképesség okozza. Ezeknek a szakembereknek már csak életkori adottságaik miatt is kevesebb alternatívát kínál a munkaerőpiac az egészségügyi szektoron kívül, ez pedig valószínűleg komolyan közrejátszik abban, hogy lényegesen alacsonyabb az idősebb pályaelhagyók aránya.
Azokban az országokban, ahol az ápolók jellemzően tovább a pályán maradnak (például Finnországban) az idősebb szakember-gárdán jobban kiütköznek a kiégéssel is közvetlen kapcsolatba hozható munkaképesség-csökkenésének jelei. Viszont ha relatíve magas a szakmai-munkahelyi elégedettség, az idősebb ápolók pályaelhagyási kedve jellemzően alacsonyabb. Ugyanebbe az irányba húzhatja a statisztikákat az a tény is, ha a szakdolgozók többsége 50 éves kora körül kiégés és/vagy egészségügyi problémák miatt hagyja el a pályát. Ez a jelenség figyelhető meg Olaszországban, ahol eleve alacsonyabb az idősebb szakdolgozók számaránya, vélhetően azért, mert a csökkentebb munkaképességű szakemberek már korábban hátat fordítottak a szakmának. A harmadik felállást jelenti például Norvégia, ahol magas az idősebb korú nővérek száma, viszont nem mutatkozik nyilvánvalóan a munkaképesség-csökkenés, ami valószínűleg összefüggésbe hozható a norvég ápolók lényegesen alacsonyabb munkaterhével (a norvég ápolók körülbelül 28, míg például finn ápolók körülbelül 35 órát dolgoznak hetente).
4. ábra: A munkaképesség (y-tengely) és az életkor (x-tengely) viszonya az egyes országok szakdolgozóinál (n=29.441 fő)
forrás: Hasselhorn et al (2005)
A fenti problémakör kapcsán a következő főbb kérdések vethetők fel:
- mi okozza például azt, hogy az idősebb finn szakdolgozók a csökkent munkaképességük dacára is a pályán maradnak?
- mi okozza azt, hogy bizonyos országokban már jóval fiatalabb korban kiégnek az ápolók, és elhagyják a pályát?
- a jobb munkaszervezés, a kollegiális támogatás, vagy az alternatívák hiánya miatt maradnak bizonyos országokban tovább a szakmában az ápolók?
Természetesen nagyon sok múlik azon, hogy egy adott intézmény hogyan kezeli a saját szakdolgozóit. Az ápolókat jobban megbecsülő intézmények jellemzően képesek hosszabb távon megtartani a szakdolgozói munkaerejüket, aminek köszönhetően a fluktuáció, és az ebből fakadó kiadások is alacsonyabbak lesznek.
A szakdolgozók kiégésének fontos negatív hatása a klinikai betegbiztonság romlása, és a beteggondozási színvonal romlása. Halbesleben és szerzőtársainak (2008) kutatásai szerint a kiégett szakdolgozók lényegesen kisebb arányban jelentették a kritikus betegállapotokat és a páciensek bentfekvés alatt kialakuló egészségügyi problémáit, ami összességében a betegbiztonság romlásához, és az ellátási színvonal hullámzásához vezet, mindez pedig növeli a kórház ápolási költségeit.[5]
[1] Flinkman et al (2008): Explaining young registered Finnish nurses’ intention to leave the profession: A questionnaire survey. Int J Nurs Stud. 2008 May;45(5)
[2] McNeese-Smith, D.K., Crook, M., 2003. Nursing values and a changing nurse workforce: values, age and job stages. Journal of Nursing Administration 33 (5), 260–270
[3] Hasselhorn et al (2005). Intent to leave nursing in the European nursing profession. In: Hasselhorn, H.-M.,
Tackenberg, P., Muller, B.A. (Eds.), Working conditions and intention to leave profession among nursing staff in
Europe. Nurses Early Exit Study, Report 2003:7, p
[4] Laine (2005): Intent to leave nursing in Finland. In: Hasselhorn, H.-M., Tackenberg, P., Muller B.A. (Eds.), Working conditions and intention to leave profession among nursing staff in Europe. Nurses Early Exit Study. Report 2003:7, pp. 146–156
[5] Halbesleben et al (2008): Nurse burnout and patient safety outcomes: nurse safety perception versus reporting behavior. West J Nurs Res. 2008 Aug;30(5)
