Az affektív immunrendszer koncepciója
A neurológusok, klinikai pszichológusok és az immunológusok között alapvetően egyetértés van azt illetően, hogy az agy érzelmi kisülései és állapotai nagyjából hasonló szerepet töltenek be a külvilággal való kapcsolatban, mint a szervezet immunrendszere. Mindkettő a külvilág stimulusaira, ingereire ad válaszreakciókat, és védi az elme, illetve a test integritását a külvilág hatásaitól. Az ember az emocionális és az immunológiai válaszoknak köszönhetően képes megkülönböztetni azt, hogy mi jó, és mi ártalmas neki, mint organizmusnak. A neurológus Kiecolt-Glaser szerint a pszichoneuro-immunitás,[1] vagyis a neurológiai, az érzelmi és az immunitás hálózatok összefüggése teszi képessé arra az embert, hogy alkalmazkodjon a világhoz, keresse a számára kedvező tényezőket, és elkerülje a negatív hatásokat.
Mindez azt is jelenti, hogy az agyban generálódó érzelmi folyamatok, illetve a test immunrendszere által adott válaszok szorosan összefüggenek, egyik működése befolyásolja a másikat. Az idegtudományi vizsgálatokkal foglalkozó brit William Harvey Research Institute kutatója, Fulvio D’Acquisto ezt a viszonyt nevezi „affektív immunológiának”. Az elnevezés arra utal, hogy az emocionális és immunválaszok között kölcsönös visszacsatolási körök vannak, egyik rendszer működése értelmezhetetlen a másik nélkül.[2]
A kutatók szerint az agy érzelmi működésének és az immunrendszernek az összekapcsolása a maga módján paradigmaváltó felismerés, mivel a két rendszerre irányuló tudományterületek a legutóbbi időkig lényegében nem kommunikáltak egymással. Az affektív immunológia egyik alapvető tézise, hogy az érzelmi- és az immunháztartások gyakorlatilag egymás tükörképei, az egyikben lezajló folyamatok kihatnak a másikra. Ugyanakkor egyre több az azt demonstráló tudományos bizonyíték, hogy például az immunrendszeri megbetegedésekben szenvedőknél drasztikusan emelkedik a mentális rendellenességek incidenciája.[3] Ugyanakkor arra is egyre több evidencia van, hogy a mentális rendellenességekkel küzdő személyek immunrendszere szintén legyengül, a szervezetük hajlamosabbá válik a gyulladásokra.[4]
Egyre több tudományos bizonyíték van arra is, hogy a pozitív érzelmi állapotok jelentősen befolyásolhatják a rákos daganatok visszaszorulását. Ben-Shaanan és szerzőtársai egy 2018-as, a Nature-ben megjelent tanulmányukban az érzelmi jutalmazó mechanizmusok és a rákos daganatok kialakulásának összefüggéseit vizsgálták egerekben.[5] A szerzők szerint az érzelmi jutalmazásérzés esetében az ún. ventrál tegmentális területen (VAT) termelődő dopaminszint megugrása a limbikus rendszeren át kihatott a csontvelőben termelődő immunsejt képződésre, amely lassította a rákos daganatok terjedését. Mindez azt jelenti, hogy a VTA terület mesterséges aktiválása (emberek esetében például meditációval, vagy bármilyen pozitív érzelmi visszacsatolással) az idegrendszer működésén át kihat az immunrendszerre is. Az egerekben végzett vizsgálatok szerint 14 napig tartó pozitív érzelmi visszacsatolású VTA ingerlés a tumor mérete körülbelül felére zsugorodott.
A pozitív érzelmek és az immunerősítés
A pozitív érzelmek immunerősítő hatásai kapcsán különösen érdekes összefüggésekre mutatták rá Steve Cole, az UCLA Cousins Center for Psychoneuroimmunology molekuláris biológusának kutatásai.[6] Posztdoktori tanulmányai idején Cole-nak volt egy különös hobbija, amivel kilógott kutatótársai közül: feltörekvő művészeket segített abban, hogy alkotásaik gazdára találjanak. Emlékei szerint ezt a tevékenységet nagyon élvezte, egy plusz célt adott neki. Később Cole részben ennek hatására kezdte el azt kutatni, hogy az akkori ténykedése felett érzett öröm milyen pozitív hatással lehetett az immunrendszerére.
Cole célja annak a tudományos igényű megállapítása volt, hogy bizonyos szubjektív hangulatok milyen molekuláris szintű változásokat idéznek elő az agyi folyamatokban, és mindez hogyan hat az immunrendszerre. Tudományos pályája kezdeti szakaszában Cole és kutatótársai több tanulmányban is bebizonyították, hogy bizonyos negatív mentális állapotok (mindenekelőtt a stressz és a magányosság)[7] alapvetően befolyásolják az immunrendszer reakcióit, és számos betegség (például cukorbetegség, rák, keringési megbetegedések) esetében rontják az immunválaszok hatékonyságát.
A későbbiekben Cole azzal kezdett foglalkozni, hogy a pozitív érzelmi állapotok hogyan befolyásolják az immunműködést. Cole ekkoriban csatlakozott az UCLA Cousins Centeréhez, amely kimondottan boldogság és a pozitív mentális állapotok immunerősítő hatását kutatja.
Már az intézet létrejöttének körülményei is beszédesek: az elismert Los Angeles-i lapszerkesztőt, Norman Cousins-t 1964-ben egy nagyon ritka autoimmun megbetegedéssel, az úgynevezett Bechterew-kórral diagnosztizálták. A más néven ankylotizáló spondylitisnek nevezett, ma is gyógyíthatatlan, és sokszor halálos kimenetelű betegség a gerincízületeket támadja meg. Az erős fájdalmakkal küzdő betegek 10-12 éven belül általában teljesen lebénulnak, mivel a csigolyák közötti ízületek és szalagok fokozatosan elmeszesednek. Normál esetben a betegségből való felépülés esélye minimális, mivel a Bechterew-kórt jellemzően már csak túlzottan előrehaladott állapotban képesek diagnosztizálni.
Miután orvosai közölték Cousins-szal, hogy gyakorlatilag egy gyógyíthatatlan, és biztos bénulással járó betegséggel küzd, a férfi elkezdte a saját boldogságterápiáját: sokat meditált, és rengeteg komédiát nézett (kedvencei a Marx-testvérek bohózatai voltak). A boldogságterápia döbbenetes eredményhez vezetett: Cousins rövid idő alatt teljesen felgyógyult a betegségből, majd nem sokkal később megalapította a Cousins Centert, amelynek célja az olyan neuropszichológiai kutatások támogatása volt, amelyek segítenek az egészség megőrzésében.
Cole molekuláris biológiai kutatásai a boldogság immunizáló hatásairól egyébként az evolúciós biológia számára fontos belátásokkal bírnak. A tudós szerint a boldogság immunerősítő hatása azzal függ össze, hogy az ember általában valamilyen társas vonatkozásban érez örömöt (például segítségnyújtás, nagylelkűség, társas boldogság). A közösségben megélt és megosztott öröm fontossága pedig tulajdonképpen az emberi evolúcióra vezethető vissza: a társas örömök megélésén keresztül az ősemberi közösségek gyakorlatilag saját magukat immunizálták a kórokozók ellen.
Cole belátásai a pozitív lelkiállapotok immunerősítő hatásáról a 2010-es évek második felében rengeteg egyéb kutatást ösztönöztek, amelyek célja az érzelmek és az immunválaszok közti összefüggések további tanulmányozása volt. A New Yorki Rockefeller Egyetem immunológusai például kognitív pszichológusok bevonásával azon dolgoznak, hogy pontosan melyik neurotranszmitterek játszanak szerepet a boldogság-immunválasz visszacsatolási folyamatokban.
Arra azonban mind Cole, mind pedig más szakemberek rámutattak, hogy a boldogság immunizáló hatásának kutatása sokkal nehezebb, mint a negatív lelkiállapotok immungyengítő hatásának a demonstrálása. A boldogságérzet laboratóriumi „előállítása” és vizsgálata embereknél rendkívül nehéz, szemben például az egérkísérletekkel, hiszen a rágcsálók agyának dopaminingerlése orvosetikai kérdések nélkül könnyen megvalósítható. Cole és egykori iskolatársa, Barbara Fredrickson egy 2013-ban befejezett kutatásukban[8] próbálták meg feltérképezni azt, hogy molekuláris szinten mi is történik a szervezetben akkor, amikor az embert úgymond „elönti” a boldogság.
Coles és Fredrickson eredményei ezúttal is rendkívüliek voltak. A kérdőívekre válaszoló vizsgálati csoport válaszai alapján a szerzők megkülönböztették az ún. hedonisztikus boldogságot (például az evés-ivás, élményszerzés, szexuális együttlét rövidtávú örömei), illetve az ún. eudaimonisztikus[9] boldogságot (például a közösségi hasznosság, az intellektuális és érzelmi kielégülés, vagy egy cél elérése okán érzett öröm). A vizsgálati csoport génexpressziós[10] elemzése során a szerzők arra jöttek rá, hogy az eudaimonisztikus boldogságot érző alanyok esetében a génkifejeződés kedvező, az immunrendszer számára szimpatikus mintázatot mutatott. Ezzel szemben a hedonisztikus élvezetek génkifejeződési mintázata sokkal jobban hasonlított például a félelem vagy az ellenségeskedés esetén megjelenő mintázatokhoz.
Az első pillantásra talán meglepő meglátás mögött ismét felsejlik az evolúciós logika. Cole szerint ugyanis a hedonisztikus örömök forrása alapvetően külső tényezőkön múlik, amelyek megszerzése nem feltétlenül magától értetődő, azok elvesztésének vagy hiányuknak a lehetősége gyakorlatilag genetikai szinten is tudatosodik. Cole szavaival élve azt is mondhatjuk, hogy a hedonisztikus boldogságba nem tudjuk magunkat genetikai szinten „beleengedni”, mivel azok elvesztésének lehetősége zsigeri módon tudatosodott az emberben. Ez pedig egy állandó burkolt genetikai stresszhelyzetet eredményez. Ezzel szemben az eudaimonisztikus jellegű boldogság alapvetően magában az egyénben keletkezik, nincs konkrét külső forrása. Erről a típusú örömről az idegrendszer „tudja”, hogy azt külső tényezők nem fenyegetik, ezért a stresszfaktor kiesik játékból, ami pozitív visszacsatolást gerjeszt az immunrendszerben.
[1] Kiecolt-Glaser et al (2002): Emotions, morbidity, and mortality: new perspectives from psychoneuroimmunology. Annu Rev Psychol. 2002
[2] D’Acquisto (2017): Affective immunology: where emotions and the immune response converge. Dialogues Clin Neurosc
[3] Olasz kutatók például kimutatták, hogy a bélrendszer immunállapotának leromlása hogyan vezethet markáns személyiségjegyek megjelenéséhez (például szorongás, levertség). Lásd: Muscatello et al (2016): Personality traits and emotional patterns in irritable bowel syndrome. World J Gastroenterol.
[4] Rosenblat et al (2016): Pharmacologic implications of inflammatory comorbidity in bipolar disorder. Curr Opin Pharmacol.
[5] Ben-Shaanan (2018): Modulation of anti-tumor immunity by the brain’s reward system. Nature
[6] Cole kutatásainak leírását lásd: https://www.scientificamerican.com/article/how-happiness-boosts-the-immune-system/
[7] Például: Cole et al (2007): Social regulation of gene expression in human leukocytes. Genome Biology, vol. 8.
[8] Cole, Fredrickson (2013): A functional genomic perspective on human well-being. PNAS August
[9] A görög „eudaimonia” szó arra a fajta boldogságra utal, amelyet az erények (araté) gyakorlása miatt érzünk. Az eudaimoniát már Platón is Arisztotelész is szembeállította a hedonéval, azaz a testi élvezeti jellegű boldogsággal.
[10] Génkifejeződésnek nevezzük azokat a lépéseket, melyeken keresztül a génekről a konkrét fenotípust befolyásoló molekulák (fehérjék és funkcionális RNS-ek) képződnek.
